Élelmiszereink mikotoxin-és növényvédőszer-maradék szennyezettségének élelmiszer-biztonsági megítélése, 2. rész. : mikotoxinok

Main Article Content

Árpád Ambrus
Júlia Szenczi-Cseh
Tamás Griff
Kata Kerekes
Gabriella Miklós
Adrien Vásárhelyi
Tamás János Szigeti

Absztrakt

Közleményünkben bemutatjuk az élelmiszerekben és takarmányokban előforduló mikotoxin-szennyezést, szabályozásukat, az élelmiszerek, takarmányok mintavételével és analitikai vizsgálatával kapcsolatos követelményeket, elemezzük a jelenlegi hazai gyakorlat tapasztalatait. A NÉBIH mellett, felkérésünkre részletes adatokat bocsátott a fogyasztói kockázatbecslés céljára a WESSLING Hungary Kft. és a Kaposvári Egyetem. A BIOMIN Kft., és SGS Hungária Kft. összesített adatokkal, a Gabona Control Kft. pedig rész-adatokkal járult hozzá tanulmányunk elkészítéséhez. A rendelkezésünkre álló vizsgálati eredmények alapján becsüljük a magyar fogyasztók expozícióját annak érdekében, hogy előzetes helyzetértékeléssel segítsük elő az élelmiszereink szennyezettségének csökkentéséhez szükséges célirányos intézkedéseket, amelyekre javaslatokat is teszünk. Széleskörű vizsgálatok és nemzetközi információ alapján megállapítottuk, hogy: • előzetes becsléseink szerint a fogyasztók egy részénél az alfatoxin M1 és DON expozíciója időszakonként meghaladhatja a toxikológiai referencia értékeket, ami humánegészségügyi kockázatot jelent; • az emberi fogyasztásra és takarmányozási célra termelt gabonák gombafertőzöttségének és az abból származó toxin expozíciónak csökkentésére, az összes érintett fél közreműködésével, átfogó intézkedések szükségesek.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Ambrus, Árpád, Szenczi-Cseh, J., Griff, T., Kerekes, K., Miklós, G., Vásárhelyi, A., & Szigeti, T. J. (2020). Élelmiszereink mikotoxin-és növényvédőszer-maradék szennyezettségének élelmiszer-biztonsági megítélése, 2. rész. : mikotoxinok. Élelmiszervizsgálati Közlemények, 66(2), 2922–2936. Elérés forrás https://eviko.szte.hu/index.php/eviko/article/view/200
Folyóirat szám
Rovat
Tudomány

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>